Amilyen sebesen tovaszállt az ünnepi hétvége, legalább olyan gyorsan hatalmába keríthet minket a bezártság fojtogató érzése, amikor vissza kell térni a hétköznapok medrébe. Már önmagában a húsvét is felemás volt: maszkot viselve, félszegen, online, vagy egyáltalán nem is találkozhattunk szeretteinkkel. Tavaly ilyenkor a világ, és köztük Magyarország még az első hónapban járt, azt remélve, hogy csak egy ünnepet kell „kihúzni”. Azóta pedig észrevétlenül eltelt egy év. Adja magát a kérdés: meddig kell még ezzel együttélni?
Érthető módon, mindenki próbál valamilyen menedéket keresni ebben a szürreális helyzetben. Mindannyiónkban megszületett már a felismerés, hogy a bezártság következtében mintha a hétvégék és hétköznapok határai összemosódtak volna. Ilyenkor visít leginkább a belső hang valamilyen megoldásért. Mik lehetnek ezek a mankók? A lista végtelen: sorra jelentek meg az egyedül is végezhető online festő, önfejlesztő -, és jógakurzusok, (amikből mostanra mindenkinek elege lett, minden jószándék ellenére).
Ezzel párhuzamosan növekedett a szorongással, depresszióval, alkoholizmussal küzdők száma, ahogy a gyógyszer-, és drogfüggőké is. Ennyi idő után nem kétséges: az emberek belefáradtak az állandó elszigeteltségbe, a folyamatos bizonytalanság érzésébe, és ki-ki a maga módszerével ugyan, de keresi a kiutat.
Családonként változó helyzeteket produkálhat a pandémia: a folyamatos összezártságtól kezdve, a hónapokon át tartó elszeparáltságig. Legalább ilyen széles a spektruma az ehhez kapcsolódó „mellékhatásoknak” is: az énidő teljes hiánya, párkapcsolati problémák: szakítás, válás, szélsőséges esetekben akár a családon belüli erőszak. Mivel ezekkel az elemekkel nap mint nap meg kell küzdenünk, nem csoda, ha számos lelki-, és mentálhigiénés akadály gördül elénk. Egy azonban közös: mindannyian elbizonytalanító érzésekben osztozunk.
Természetesen ezek a faktorok kihatnak az élet minden területére: így kerültek be a 2020-as év pszichológiai szótárba az olyan fogalmak, mint: pandémiás szorongás és kiégés (pandemic-related burnout.) Igen, sajnos már ilyen is van. Azonban mielőtt a xanax vagy bármi más után nyúlnál, segíteni szeretnék neked, hogyan ismerd fel időben az alábbi fogalmakat és hogyan tudd őket megkülönböztetni (pandémiától függetlenül). Íme egy táblázat a szorongás és a stressz összehasonlításáról:
Ha mindez "nem lenne elég", a WHO definíciója szerint: "a kiégés a krónikus stressz kezelésének kudarca" - így a PRB már csak azért is érdekes, mert nehezebb diagnosztizálni; hiszen az izoláltság idején alakult ki. Tehát a kiégés, ami már a vírushelyzet előtt is komoly probléma volt, - legfőképp a munkaerőpiacon - egy újabb "árnyalattal gazdagodott."
Mik is a klasszikus Burnout, azaz kiégési tünetek, fázisok? (most csak egy rövid útmutatást szeretnék adni, mivel erről egy részletesebb bejegyzés születik hamarosan). Alapvetően három fázist különböztetünk meg:
Summázva, az alábbi okok vezetnek leggyakrabban a kiégéshez a munkaerőpiacon: egyenlőtlen bánásmód, túlzott munkamennyiség, emberhiány, feszes határdők, támogatás hiánya a felettes részéről, nem egyező értékek.
Ugyanezek megfigyelhetők otthon a négy fal között is, csak más köntösben: tiszáztatlan szerepek (házimunka felosztása), kinek a munkája élvez elsőbbséget? Hogyan támogassuk a gyerkőcöt (különösképp az online oktatás idején)? Mikor tudunk kommunkálni a barátainkkal, vagy mikor jut idő magunkra: (sportolni, olvasni stb.)?
Mindezek tükrében elmondható, hogy a megfelelni vágyás okozta belső kényszer, (amit a közösségi média "tökéletessége" megfűszerez) vezet a legtöbb esetben a kiégés felé. Ekkor könnyen eljut az ember odáig, hogy néhány légzőgyakorlat vagy egy "időmenedzsment" kisokos aligha tudja mérsékelni a "mókuskerék" szorítását.
Ha magadra ismertél, most biztosan azon gondolkodsz: - hogy jutottam el idáig? Semmiképp ne ess pánikba, ilyenkor hajlamos az ember bűnbakot keresni, legfőképpen saját magát okolni. Biztosíthatlak, nagyon nehéz ezeket a jeleket felismerni és szétválasztani mind a magánélet, mind a munka terén. Arról nem is beszélve, hogy a vírushelyzet következtében a köztes határok még inkább elmosódnak.
Mielőtt megjegyeznéd: - Könnyű ezt mondani kívülről, de én mit tudok tenni, innen a kanapéról? Érdemes megfigyelni a reakcióidat, mit érzel az adott szituációban: dühöt, félelmet, vagy hezitálsz? Honnan ered(het) ez? Mikor éreztél hasonlót? (Lehetőleg ne egy meeting, vagy útburkolás kellős közepén kísérletezz ezzel - mégis ez már egy jó kiindulási alap lehet.)
Ettől függetlenül, ha bármilyen nyomasztó tünetet érzel hosszútávon, (reménytelenség, álmatlanság, gyomorgörcs, stb.) azt komolyan kell venni, de laikusként kérlek, NE diagnosztizáld magad, inkább bízd azt a szakemberekre.
Ebben semmi "ciki" nincs, ettől még nem leszel se "dilis", se "fogyatékos". Nagyon fontos és jó dolog, ha mersz foglalkozni magaddal, ha van erre igényed. Semmiképp sem szabad teret adni a szégyenérzetnek, vagy a problémák elbagatelizálásának: - "Á, semmiség, majd kialszom." Márcsak azért sem, mert az Y és Z generáció különösen fogékony lehet a kiégésre: a jelenlegi kutatások alapján ez a két korosztály valódi értelmet keres a munkájában, ezért hajlandó keményen dolgozni. Viszont ha úgy érzi, felesleges amit csinál, azonnal oda a motiváció.
Így, ha szűnni nem akaró kimerültséget, frusztrációt érzel a mindennapok során, ha a produktivitás hiányában szenvedsz, és nem látod a kiutat, akkor érdemes segítséget kérned. Könnyen lehet, hogy nem kiégésről van szó, és számos megelőzési technika elérhető most már, melyek megtalálásában coachként szívesen állok rendelkezésedre.
Ha bővebben olvasnál a témákról:
Comments