A covid okozta bezártság következtében annyira csak a ’szabadulásra’ koncentrálunk, hogy közben „elfelejtünk élni.” Ismerős nem? Felfokozott, feszült idegállapot jellemzi mindennapjainkat és mostanra már az otthonunk se a feltöltődés helyszíne. Gyakorlatilag a mentális egészségünk romokban, és ezzel nem vagyunk egyedül: a világon átlagosan minden 4. embert érint ez a jelenség.
Amíg mentálisan egészségesek vagyunk, fogalmunk nincs, milyen az, amikor felborul. Ugyanakkor hüledezve csóváljuk a fejünket, amikor azt halljuk, hogy a szomszéd Pista minden egyes nap legurít 1-2 sört, hogy kiengedje a fáradt gőzt (mert a töményt úgyse vallaná be). Noha már a karantén előtt az iroda vécéjében is suttogott téma volt, hogy egy barátnőnk (nevezzük Manyinak) pszichológushoz jár, mert szegény „kivan” és ugye ez olyan „kellemetlen”- még most is a fülemben cseng a lesajnáló hangszín és a hozzá társuló legyintés. Ettől függetlenül az általános társadalmi viszonyulás a témához, a tabu, a szégyenérzet, és a totális struccpolitika jelzőkben merül ki.
Figyelmeztető jelek kontra bagatellizálás
Arról persze egyetlen szó sem esik, - még a barátok között is elvétve, - hogy hány éjszakát töltenek forgolódva, álmatlanul az ágyukban, a stresszevésről nem is beszélve. Hányszor fojtják dühkitöréseiket alkoholba vagy egyéb tudatmódosító szerekbe azért, hogy kellően tompák legyenek ahhoz, hogy álomba sírják magukat. Ide sorolható még az általános cinizmus, a halogatás, a reggeli gyomorgörcs, ami minimum délig tart, megkeserítve ezzel a munkanap felét: mind-mind a túlterheltség következménye és a biztos kiégés velejárói. A következő lépcsőfok a negatív gondolati spirál, ami elkaphat vezetés közben, vagy akár a metrón: 2 másodperc alatt leizzadsz, és amikor feleszmélsz, remegve nyúlsz a kormány vagy a kapaszkodó után.
Természetesen el lehet ezeket viccelni két pofa sör mellett egy darabig, vagy kiszakadni a valóságból a Netflix bűvöletében éjszakákba nyúlóan, hogy úgy érezd, visszakaptál valamit az életedből. Mert ez jár Neked, ugye? Másnap persze olyan vagy, mint a mosott… keveset aludtál, azt is forgolódva és kezdődik minden elölről. S ami a legszomorúbb: így telnek először csak hetek, hónapok, majd évek. Pedig az alvászavarok, a szorongás, a depresszió, a kiégés – mind a mentális betegségek témakörébe tartoznak. S igen, még mindig szégyelljük, ha velünk, vagy környezetünkben történik ilyen.
Miért olyan nehéz ezt felismerni?
Képzelj el egy lépcsőt, láthatatlan fokokkal. Eleinte csak enyhe tüneteket észlelsz (pici alvászavar, ami elmúlik, majd visszatér), majd egyszerre ugrasz át 3 lépcsőfokot, (lábon kihordtál egy pánikrohamot, majd hetekig jól vagy és nem is érted, mi történt). Aztán eljöhet az az idő, amikor évekig közös „társbérletben” élnek velünk ezek a jelek, (a nincs kedvem dolgozni esete). De ez „normális”, hiszen „mindenki” így érez, és ezzel a belső mantrával nyugtatgatod magad. Sőt, az átlag ámulattal vegyes tisztelettel tekint rád, ha keveset alszol a munka miatt, mert milyen tiszteletreméltó a hozzáállásod, az elkötelezettséged, hovatovább „nemzeti hőssé” avanzsál, ha túlórázol. Már-már támogatja, ha munka után a kollégákkal folytatod a „social drinking” nevezetű sportot, mert „Jaj, ne legyél már puha p*cs, gyere le, igyál velünk, egy sör nem sör.” Pedig sokszor nem erről van szó, hanem arról, hogy észrevétlenül menekülsz, de erről beszélni ugye „ciki” és így csúszik ki szépen lassan az irányítás a kezeink közül.
Mit tehetünk a mentális egészségünk megőrzésért?
Ha ez nem az első cikk, amit ebben a témakörben olvasol, sajnálattal közlöm, hogy én sem találtam fel a spanyolviaszt. Nyilván a covid megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi a jól megszokott dolgokat, mint: utazás, családtagok látogatása, sport a barátokkal, (bár a foci zárt ajtók mögött most is mehet, mert azt még a koronavírus is kerüli). Vagy pont azt érzed, hogy a gyerekek miatt nincs egy percnyi énidőd sem?
Pedig vannak olyan eszközök, amik segíthetnek: mozgás, - és nem kell nagy dolgokra gondolni: teljesen mindegy, hogy az a természetben történik, vagy épp a kedvenc kis utcádban csapsz egy kört. Lehet az egy könnyített jóga, vagy egy őrült tánc a kedvenc zenei listádra. Igenis szedd elő azt a receptet és készítsd el azt az ételt, amit régóta meg akarsz főzni, (ez lehet egy jó közös program akár a kedveseddel vagy a gyerekekkel). Vedd le a polcról azt a társasjátékot, amit karácsonykor kaptál, de azóta sem volt még „időd” tanulmányozni; és képzeld nem ciki csajként se videó játékozni (állítólag szexi). Ha régóta gondolkodsz azon, hogy át kellene rendezni a bútorokat a lakásban, vágj bele, vagy ha régóta szeretnél festeni, mi tart vissza? Lényeg, hogy vidítson fel, csinálj olyat, amitől hasznosnak érzed magad, vagy amit eddig nem mertél, mondván: „Jaj, mit fognak szólni a többiek.” Őszintén? Semmit, és közük sincs hozzá.
De van még valami, amire nem szoktunk gondolni: a hétköznapi rutin felállítására. Azokra a mindennapos, egyszerű feladatokra, amik keretet adnak és egyfajta pajzsként működnek. Igen tudom, kényelmes pizsamában dolgozni otthonról, de azért többségében kérlek öltözz fel, nem másért, magadért. Igenis kend be az arcod reggel is krémmel, mindegy hogy nem mész ki az utcára: megérdemled, mert senki nem fogja neked ezt az időt visszaadni. Ne hagyd „elúszni" a lakást, ágyazz be. Próbálj meg zömmel egészségesen enni: igen, reggelit is! Ne mondj le a heti legalább 2 edzésről (ismétlem az is lehet, hogy takarítasz valami jó pörgős zenére, vagy épp loholsz a gyerek után). Ne zárkózz el a barátaidtól, szeretteidtől; ha mást nem, a közösségi felületeken eresszetek meg egy hívást. Amikor az egészségügyi sétádra mész, (mert nem ez a luxus, ez igenis jár) akkor ráköszönhetsz olyan szomszédra is, akit nem feltétlen ismersz annyira, (ha már a mosolyod a maszkban úgyse látszik).
Gondolat dementorok versus hálanapló
Amit talán a legnehezebb legyőzni: a negatív gondolatok áramlását. Az a baj velük, hogy elhitetnek velünk egy zsáknyi rossz dolgot; észrevétlenül a hatalmukba kerítenek, kiszipolyozva belőlünk a jókedv és magabiztosság csíráját is, meggátolva ezzel az öngyógyító folyamatokat. Természetesen a pozitív gondolkodást sem lehet erőltetni, receptre felírni, hálanapló írásával magunkba táplálni, vagy önsegítő könyveket olvasva tukmálni. Mindenkinél más és más működik.
Az a tény, hogy a külső impulzusok (vagy azok hiánya) hatással vannak ránk, teljesen normális, hiszen emberek vagyunk, társas lények (igen, még az introvertáltak is). Nem a mi hibánk, ha a hangulatunk emiatt változékony (sem a gyerekünké, sem a szüleinké, és nem is a Tiéd, még mielőtt ezért is magadat hibáztatnád). Ugyanakkor sokat segíthet egy "jóéjt puszi", egy ölelés, az alvás (elég egy lopott szundi ebédidőben), vagy éppen egy klassz reggeli (ha szerencsés vagy, akár az erkélyen, és nem állva, mint a lovak, illetve a gép mellett letuszkolva).
Ha ennek ellenére mégis úgy érzed, hogy ezeken már túl vagy, sikertelenül, vagy még mindig nincs meg a módszered, de szeretnéd megtalálni; coachként szívesen állok rendelkezésedre.
Ha bővebben olvasnál a témáról: upszi.hu
Comments